VALLÁSOK ÉS EZOTÉRIA
"Minden, amit megtanultam és megismertem, lépésről lépésre közelebb vitt Istenhez. Ma már megingathatatlan meggyőződésem, hogy létezik Gondviselő. Csak abban hiszek, amit biztosan tudok. Ez kiküszöböli a hit szükségességét." Carl Gustav Jung
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Morfogenetikus mező-Kollektív tudat
″A 100. majom″ elmélet egy 30 évet felölelő, a japán makákó majmon végzett megfigyelésen alapul.
Ezt a metaforát Lyall Watson alkotta a kritikus tömeg meghatározására (Életfolyam: a tudattalan biológiája). Később, ilyen címmel jelent meg Ken Keyes (A századik majom című) könyve, melyben magát a megfigyelést is leírja, és a 100. majom kifejezést metaforaként használja.
A Csendes-óceán Japán délnyugati partjainál lévő egy részét Hyūga-nada-tengernek nevezik. Itt (Miyazaki megyében) található Kōjima sziget, a Kushima nevű település van hozzá legközelebb.
Ez a sziget elsősorban a vadon élő japán makákó kolóniáiról ismert. Az állatok megfigyelése 1947-ben kezdődött, és 1952-től minden egyedet megjelölnek, hogy a szaporodást, az egyedek családi szálait nyomon lehessen követni.
A japán makákó (Macaca fuscata) igen értelmes faj, "hómajom"-nak is nevezik. Fürdőzésre használja a vulkánok melegítette kellemes hőmérsékeltű tavakat, illetve hógolyókat formál saját szórakoztatására.
A Kiotói Egyetem Főemlős-kutató Intézete a főemlősök nemzeti kutatási központja is tanulmányozza az itt élő állatokat. A megfigyelések az állatok csoportos viselkedési szokásaira irányulnak, illetve kísérletek is zajlanak.
Az alábbi megfigyeléseket 1952 és 1958 között jegyezték fel (ezt a megfigyelést tartalmazza Ken Keyes könyve):
A szigeten élő vad kolóniát a kutatók folyamatosan a homokba dobott édesburgonyával látták el. A majmoknak ízlett az édesburgonya, az ételre ráragadt homok azonban zavarta őket. Az „Imo-nak nevezett tizennyolc hónapos nőstény megmosta a burgonyákat, és ezzel megszüntette a zavaró motívumot. A fortélyra anyját is megtanította. Játszótársai szintén elsajátították az új módszert, és szüleiknek is megmutatták. Rövidesen az összes fiatal egyed megmosta burgonyáit, de csak a gyermekeiket utánzó felnőttek tanulták meg ezt a viselkedést.
1958 őszén az eképpen eljáró majmok száma a szigeten már jócskán megnövekedett, a szám nagyságrendjét Dr. Watson 100 egyedben határozta meg. Ekkor csaknem az összes, a szigeten élő majom, minden további behatás nélkül, egyszerre csak mosni kezdte a burgonyákat.
Ha az esemény kizárólag azon az egy szigeten történt volna meg, alighanem úgy gondolták volna, hogy létezik valamiféle kommunikáció a majmok között, s hozzákezdtek volna ennek a kommunikációs módnak a felkutatásához.
Ám a környező szigeteken élő majmok szintén mosni kezdték a burgonyákat. Még a japán szárazföldön honos majmok is így cselekedtek. Semmiképpen sem lehetséges tehát, hogy ezek a majmok bármilyen, általunk ismert módon kommunikáltak volna egymással.
Ez volt az első eset ilyen megfigyelésre. Feltételezték, hogy léteznie kell valamiféle, ezekre a szigetekre kiterjedő morfogenetikus struktúrának vagy mezőnek, amelyen keresztül a majmok képesek voltak egymással kapcsolatba lépni.
A kutatók feltételezik tehát, hogyha egy tudatban megjelenik az információ, akkor előbb-utóbb az összesben meg fog. Ez azt jelenti, hogy létezik egyfajta kollektív tudat, amely minden élőlényt összeköt. A morfogenetikus mező különböző az állatoknál, és az embereknél is. Egyes kutatók szerint létezik faji morfogenetikus mező is.
Említésre méltó Dr. Rupert Sheldrake biológus sokat vitatott, de elgondolkodásra érdemes morfogenetikus mezőelmélete, amely nem csak az állatok, hanem az emberek közötti információáramlást, kommunikációt is teljesen új dimenzióval bővíti ki. Egy olyan energiamezőről szól ez az elmélet, amely lényegét tekintve megfeleltethető a spiritualitásban asztráltérnek nevezett, már nem anyagi rezgésszámú világgal. A morfogenetikus mező többek között olyan tulajdonságokkal bír, amelyek lehetővé teszik, hogy amit az egyik élőlény gondolatilag vagy érzelmileg tapasztal, azt a másik is érzékelje.
Sőt, ebben a tudatmezőben felhalmozódnak a múlt viselkedésmintái, így az évezredek tapasztalatai is. Továbbá, az asztráltérben egyes események már akkor jelen vannak, amikor még a mi háromdimenziós világunkban azok be sem következtek – vagyis a jövő. Mi van akkor, kérdem én, ha egyes élőlények ebből a mezőből nyerik a hihetetlen megérzéseiket, illetve erre hangolódva „látják előre”, hogy mi fog történni a környezetükkel? Talán az állati ösztönök és az emberi intuíciók egyik közege lehet ez a mező. S mivel az állatok ösztönösebbek, mint az emberek, valószínűnek tartom, hogy fejlődésük folyamán ők szorosabb kapcsolatban maradtak ezzel a síkkal, amelyet mi még csak most kezdünk felfedezni.
″A 100. majom″ elmélet egy 30 évet felölelő, a japán makákó majmon végzett megfigyelésen alapul.
Ezt a metaforát Lyall Watson alkotta a kritikus tömeg meghatározására (Életfolyam: a tudattalan biológiája). Később, ilyen címmel jelent meg Ken Keyes (A századik majom című) könyve, melyben magát a megfigyelést is leírja, és a 100. majom kifejezést metaforaként használja.
A Csendes-óceán Japán délnyugati partjainál lévő egy részét Hyūga-nada-tengernek nevezik. Itt (Miyazaki megyében) található Kōjima sziget, a Kushima nevű település van hozzá legközelebb.
Ez a sziget elsősorban a vadon élő japán makákó kolóniáiról ismert. Az állatok megfigyelése 1947-ben kezdődött, és 1952-től minden egyedet megjelölnek, hogy a szaporodást, az egyedek családi szálait nyomon lehessen követni.
A japán makákó (Macaca fuscata) igen értelmes faj, "hómajom"-nak is nevezik. Fürdőzésre használja a vulkánok melegítette kellemes hőmérsékeltű tavakat, illetve hógolyókat formál saját szórakoztatására.
A Kiotói Egyetem Főemlős-kutató Intézete a főemlősök nemzeti kutatási központja is tanulmányozza az itt élő állatokat. A megfigyelések az állatok csoportos viselkedési szokásaira irányulnak, illetve kísérletek is zajlanak.
Az alábbi megfigyeléseket 1952 és 1958 között jegyezték fel (ezt a megfigyelést tartalmazza Ken Keyes könyve):
A szigeten élő vad kolóniát a kutatók folyamatosan a homokba dobott édesburgonyával látták el. A majmoknak ízlett az édesburgonya, az ételre ráragadt homok azonban zavarta őket. Az „Imo-nak nevezett tizennyolc hónapos nőstény megmosta a burgonyákat, és ezzel megszüntette a zavaró motívumot. A fortélyra anyját is megtanította. Játszótársai szintén elsajátították az új módszert, és szüleiknek is megmutatták. Rövidesen az összes fiatal egyed megmosta burgonyáit, de csak a gyermekeiket utánzó felnőttek tanulták meg ezt a viselkedést.
1958 őszén az eképpen eljáró majmok száma a szigeten már jócskán megnövekedett, a szám nagyságrendjét Dr. Watson 100 egyedben határozta meg. Ekkor csaknem az összes, a szigeten élő majom, minden további behatás nélkül, egyszerre csak mosni kezdte a burgonyákat.
Ha az esemény kizárólag azon az egy szigeten történt volna meg, alighanem úgy gondolták volna, hogy létezik valamiféle kommunikáció a majmok között, s hozzákezdtek volna ennek a kommunikációs módnak a felkutatásához.
Ám a környező szigeteken élő majmok szintén mosni kezdték a burgonyákat. Még a japán szárazföldön honos majmok is így cselekedtek. Semmiképpen sem lehetséges tehát, hogy ezek a majmok bármilyen, általunk ismert módon kommunikáltak volna egymással.
Ez volt az első eset ilyen megfigyelésre. Feltételezték, hogy léteznie kell valamiféle, ezekre a szigetekre kiterjedő morfogenetikus struktúrának vagy mezőnek, amelyen keresztül a majmok képesek voltak egymással kapcsolatba lépni.
A kutatók feltételezik tehát, hogyha egy tudatban megjelenik az információ, akkor előbb-utóbb az összesben meg fog. Ez azt jelenti, hogy létezik egyfajta kollektív tudat, amely minden élőlényt összeköt. A morfogenetikus mező különböző az állatoknál, és az embereknél is. Egyes kutatók szerint létezik faji morfogenetikus mező is.
Említésre méltó Dr. Rupert Sheldrake biológus sokat vitatott, de elgondolkodásra érdemes morfogenetikus mezőelmélete, amely nem csak az állatok, hanem az emberek közötti információáramlást, kommunikációt is teljesen új dimenzióval bővíti ki. Egy olyan energiamezőről szól ez az elmélet, amely lényegét tekintve megfeleltethető a spiritualitásban asztráltérnek nevezett, már nem anyagi rezgésszámú világgal. A morfogenetikus mező többek között olyan tulajdonságokkal bír, amelyek lehetővé teszik, hogy amit az egyik élőlény gondolatilag vagy érzelmileg tapasztal, azt a másik is érzékelje.
Sőt, ebben a tudatmezőben felhalmozódnak a múlt viselkedésmintái, így az évezredek tapasztalatai is. Továbbá, az asztráltérben egyes események már akkor jelen vannak, amikor még a mi háromdimenziós világunkban azok be sem következtek – vagyis a jövő. Mi van akkor, kérdem én, ha egyes élőlények ebből a mezőből nyerik a hihetetlen megérzéseiket, illetve erre hangolódva „látják előre”, hogy mi fog történni a környezetükkel? Talán az állati ösztönök és az emberi intuíciók egyik közege lehet ez a mező. S mivel az állatok ösztönösebbek, mint az emberek, valószínűnek tartom, hogy fejlődésük folyamán ők szorosabb kapcsolatban maradtak ezzel a síkkal, amelyet mi még csak most kezdünk felfedezni.
A honlap ára 78 500 helyett MOST 0 Ft.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Weblap látogatottság számláló:
Mai: 158
Tegnapi: 57
Heti: 460
Havi: 1 815
Össz.: 987 223
Látogatottság növelés
Mai: 158
Tegnapi: 57
Heti: 460
Havi: 1 815
Össz.: 987 223
Látogatottság növelés
Oldal: MORFOGENETIKUS MEZŐ
VALLÁSOK ÉS EZOTÉRIA - © 2008 - 2024 - spiritizmus.hupont.hu
VALLÁSOK ÉS EZOTÉRIA - © 2008 - 2024 - spiritizmus.hupont.hu