„ Az univerzum nemzőelve az elsőszülött elme,
második az elsőszülöttnek szétszórt káosza,
harmadik a lélek, ki cselekvésbe fogadta azt,
ki is ezért szarvas formába öltöztetett,
és mit tesz, halál kínozza abban.
Most uraskodván a fényre tekint,
majd meg sír, nyomorúságba esvén:
majd sír és megvidámodik,
majd sír és megítéltetik,
megítéltetvén meghal
majd megint születik
és rossznak tevésétől nem menekülhetvén
a labirintusba bolyongván belép.
Akkor monda Jézus: Figyelmezz, Atyám.
Az ki a földön rossztevést keresvén,
te lélekzetedtől eltávolodott:
kimenne az most a keserű káoszból,
de nem tudja, merre menjék.
Küldj engem, atyám, őérette:
ki pecséteket megkapván leszállok,
minden aiónon átalmegyek,
minden titkot megnyilvánítok,
bemutatom isten szép alaklját.
És a szent élet árkánumát
gnózisnak nevezvén felfedem”.
Nehéz pontos leírást adni arról, hogy mi is volt a gnoszticizmus. A gnosztikus hagyomány célja az egyéni megvilágosodás. Kialakulása Kr.e. 1. és 2. században. Ismertebb tanítóik: Simon mágus, Markion, Baszilidész, és Valentinus. A 4-6.században a katolikus egyház üldözi, tagjait máglyára küldi, a gnosztikus szövegeket összeszedik és elégetik. Semmit sem hagytak a jövő nemzedékeinek. Forrásként ezért csak azok munkáira támaszkodhatunk, akik megsemmisítették, szétzúzták ezt a vallást. A szent iratokat elégették ugyan a katolikusok, de a 4. században Felső-Egyiptomban egy csoport összegyűjtötte, és egy agyagkorsóba elásta a szövegek gyűjteményét. 1945 decemberében, Nag Hammad városában, egy földműves megtalálja. A korsó tizenhárom papirusztekercset, és sok különálló papiruszt tartalmazott. Hazavitte a tekercseket, ahol az anyja a különálló papiruszokat eltüzelte. Majd az állami műkincsfelügyelet vásárolta meg egy részét. A maradékot kicsempészték Egyiptomból, és az Egyesült Államokban kínálták eladásra. Ezt a gnoszticizmus szakértője, az Utrechti Egyetem vallástörténeti professzora, Gilles Quispel vette meg. Miután lefordította, megdöbbenve látta, hogy egy ismeretlen keresztény evangélium, ami sehol sem szerepelt az Újtestamentumban. Ez volt a Tamás evangéliuma. A kopt nyelven írt szövegek azt mutatták, hogy a 3-4. században készítették őket. Ebben az időben a keresztényre tért Római Birodalom, már üldözi az eretnekeket, gnosztikusokat.
A Nag Hammad-i szövegek szerint a gnosztikus vallás dualisztikus volt. Két erőteljes spirituális erővel számolt, az egyik erő a fény, a szeretet és a jóság, a másik erő a sötétség, a gyűlölet és a gonoszság istene volt. Úgy hitték, hogy a gonoszság Istene teremtette meg az anyagi univerzumot, és Ő alkotta meg az emberi testet. A lélek azonban a jó Isten birodalmából származik, és oda fog visszatérni. A gonosz Isten célja, hogy megakadályozza ezt, és a lelkeket örökre a földön tartsa. A gonosz erők azon munkálkodnak, hogy eltompítsák a szellemet, mert a „Tudatlanság rabszolgaság”. „ A Tudás szabadság”. A gnosztikusok a fény erőit szolgálták. Céljuk, a rabságba sínylődő lelkek felszabadítása volt azáltal, hogy beavatták őket a tudásba.
Néhány Alexandriából bizonyíték, azt mutatja, hogy az ottani gnosztikusok Krisztus után is még Oziriszt, az újjászületés istenét tisztelték, aki a fény őrzőjeként áll szemben a sötétséggel. Másrészt a gnosztikusok Jehovát, a keresztények ószövetségi Istenét sötét erőnek, „a sötétség egyik világurának” tartották. Szemükben ő volt a gonosz „demiurgosz”, vagyis „kézműves”. Úgy gondolták ő teremtette a földet, az embert, hogy azok őt imádják, és elhitette velük, hogy ő az egyetlen Isten. Célja, hogy a tudatlanságba zárjon, behálózzon, hogy mindörökre itt tartson.
A gnosztikus szöveg elmeséli a „ Bukás” utáni történetet is.
Miután Ádám és Éva ettek a tudás fájáról, megtapasztalták a megvilágosodást, tudatukra ébredtek, megtudták különböztetni a jót és a rosszat. Egyre határozottabb spirituális érdeklődés kezdett ébredezni bennük. Ekkor demiurgosz szólította démoni seregeit „Jöjjetek, zúdítsunk rájuk özönvizet, pusztítsunk el minden testet, embert állatot egyaránt”. Szerencsére néhányan túlélték, és a régi tudást megőrizték addig, amíg ismét eljön az eszmélés ideje.
A gnosztikusok azt tartották, hogy a lélek a démonikus világ foglya, ahol állandóan fennáll a veszélye annak, hogy még mélyebbre süllyed, és még jobban csapdába esik. A beavatás, a gnózis elsajátítása vezetett a szabaduláshoz. Krisztust nem megváltónak, hanem az Isten kisugárzásának tartották, aki azért szállt le a földre, hogy felnyissa az emberek szemét valódi természetüket illetően.
„Minden dualista egyháznak van egy közös jellemvonása: az embernek, aki teste hitványsága elől menekül, arra kell törekedni, hogy a lehető legnagyobb mértékben spirituális lényé váljon. Ez a folyamat a Gnózis segítségével megy végbe, mely olyan tapasztalat, melyre általában valamilyen beavatási szertartás révén lehet szert tenni”.
A gnosztikusok a Tökéletesek és a Hallgatók két nagy osztályba sorolták magukat.
A gnosztikus tanításokat a katolikus egyház üldözte, és Theodosius császár( 379-395) több mint száz törvényt léptetett életbe a gnosztikusok ellen. Megfosztották őket vagyonuktól, szabadságuktól, életüktől. Könyveiket elkobozták, és elégették. Ekkor rejtették el a Nag Hammad-i kódexeket, hogy elkerüljék a megsemmisítést.
GNOSZTIKUS CSOPORTOK
A források beszélnek olyan szektákról is, amelyek nem kapcsolódtak közvetlenül az ismert gnosztikus tanítókhoz.
Egyik ezek közül Barbéló gnosztikusok csoportja. Jellemzője a női princípiumot megtestesítő szellemi lény. Barbélót egyes szövegek kétneműnek tekintették. Sok szövegben szereplő Szófia is azonos Barbélóval. A Barbéló gnosztikusok Egyiptom területén voltak a legerősebbek, Epiphanosz közvetlen kapcsolatba is került velük, és erkölcstelen rítusaikról beszélt.
A Káiniták az ószövetséget legjobban elítélő gnosztikusok közé tartoztak. Ők Káinnak pozitív szerepet tulajdonítottak. Ugyanígy Szodoma lakóit is nagyra becsülték. Júdás tettének olyan felfogása, hogy a világ hatalmai meg akarták akadályozni, hogy Krisztus a szenvedése árán megváltsa a világot, és emiatt Júdás az emberiség érdekében árulta el Jézust, arra mutat, hogy az Újszövetség alaptételeivel is szemben álltak.
Aszéthiánusok Ádám fiáról, Széthről kapták nevüket. Széth nemzedéke a Bibliában is az emberiség fejlődésének pozitív vonala, de a gnosztikusoknál ez sokkal erősebb hangsúlyt kap. Széth és utódai az igazi tudás, a gnózis őrzői. A vízözönből az eredeti terv szerint csak Széth leszármazottainak kellett volna megmenekülniük, de az angyalok csellel elérték a gonoszság fennmaradását.
AMandeusok az egyetlen gnósztikus közösség, amely az ókortól napjainkig fennmaradt. Irakban és az iráni Huzisztánban élnek. Szent könyveik egy keleti arámi dialektusban íródtak, tartalmuk kifejezetten gnósztikus jellegű, maga a mandeus szó is gnósztikust jelent. Legfontosabb könyvük a Ginzá vagy a Nagy Könyv. Vannak halotti szertartásokat, himnuszokat tartalmazó, és mitologikus irataik is. A kutatók munkájának köszönhetően, ma már ismerhetjük a mandeus irodalmat, de egyes könyvek a közösségen belül, ma is titkos iratnak számítanak, és csak a papok tanulmányozhatják őket. Legfőbb szertartásuk a keresztelés, amit mindig folyóvízben végeznek. A folyót Jordánnak nevezik, utalva arra, hogy hazájuk Palesztina volt. Tisztelik Keresztelő Jánost „ A Fény Királyának Küldötte” alakját, valószínű, hogy őseik valamikor kapcsolatba álltak vele, vagy tanítványaival. A kereszténységgel viszont élesen szemben állnak, nem tartoznak a keresztény gnósztikusok közé, sokkal valószínűbb, hogy egy zsidó szekta maradványát alkotják, akik i.sz.70, Jeruzsálem pusztulása után vándoroltak el. A feltehető zsidó eredet ellenére, tanításaik határozottan antijudaista beállítottságúak.