VALLÁSOK ÉS EZOTÉRIA

"Minden, amit megtanultam és megismertem, lépésről lépésre közelebb vitt Istenhez. Ma már megingathatatlan meggyőződésem, hogy létezik Gondviselő. Csak abban hiszek, amit biztosan tudok. Ez kiküszöböli a hit szükségességét." Carl Gustav Jung

                       szem.jpg

              

Az ezotéria szó a görög esoteros azaz belső szóból származik. Jelentése: belső körnek szóló tanítás. Az exoterikus szó jelentése, pedig külsőt jelent, vagyis tömegeknek szóló tanítást. A külső körnek szóló tanítások egyszerű törvényeket tanítanak, ilyen a tízparancsolat.

Az ezoterikus tanítások a keresőknek szólnak. Azoknak akik már felébredtek, és Isten felé fordultak. Ez azokkal történik meg, akik már sok inkarnáción túl vannak. Ezek az emberek már gyorsan keresik az anyagból való kijutást. Megpróbálnak mindent elkövetni, és az ezoterikus tanítások szerint élni. Ez már lényegesen nehezebb feladat. Nagyon sok lemondással, szigorú szabályokkal jár, és nem ritkán veszélyes. Ezért ezt az utat olyanok választják, akiket már nem vonz az anyagi világ, pénz, hatalom, vágyak stb…

Az ezoterikus tanítások fő célja a tudatosság, és az éberség fokozása. Ezért fontos, hogy határozott, erős személyiség legyen az , aki az útra lép. Nagyon fontos tudni, hogy a tudás nem ismeretet jelent. A tudás csak tapasztalatból származhat, ezért átadni nem lehet.

Az ismeret átadható tömegeknek, ezt hívjuk exoterikus tanításnak. Mindkét út Istenhez vezet, és célja az anyagi világból való kijutás. A különbség csak annyi, hogy az egyik egy lassú és kényelmes, míg a másik gyors és intenzív tanítást jelent.

Az ezotéria szellemi tanítás, ezért fontos, hogy kövesse a hagyományokat. A tanítás fő célja az éberség fokozása. Az éberséget pedig csak a tudat megváltoztatásával lehet elérni. Az ezotéria túl van a kettősségen, a polaritáson. Az ezotéria az egységről szól.

 

„Ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett”.

„A földről az égbe emelkedik, aztán ismét a földre száll, a felső és az alsó erőket magába szívja. Az uralmat az egész világ fölött így nyered el. E perctől fogva előled minden sötétség kitér”.

Hermész Triszmegisztosz

 

Az ezoterikus tanítások azt mondják, hogy minden ember, tiszta állapotban volt az egységben, és így is kerül vissza. Az ezoterikus tanítások célja, hogy a beavatott megismerje a világ és önmaga létezésének céljait. Ezeket a tanításokat a hétköznapokban kell alkalmazni, mert csak akkor válhatnak tapasztalattá. Az ismeretből, tudássá.

A tanítás másik fő célja az éberség fokozása. Amikor az ember felébredt az érzékek világából és látja, hogy a világ illúzió.

„Az éber, aki az érzékek, az értelem, az érzések, a szenvedélyek jelenségein túl lát.”

Hamvas Béla

A tanítások azt is hangsúlyozzák, hogy aki elindul az úton, az el is tévedhet, megállhat, vagy azt hiheti megérkezett. Ilyenkor megtörténhet a visszaalvás veszélye. A beavatottnak ezért meg kell őriznie magában mindig az ellenpólust.

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 66
Heti: 10
Havi: 469
Össz.: 983 599

Látogatottság növelés
Oldal: EZOTÉRIA
VALLÁSOK ÉS EZOTÉRIA - © 2008 - 2024 - spiritizmus.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »